Támogass!

 

Szervezetünk pszichológiai ismeretterjesztéssel foglalkozik. 

A társadalmi pszichológiai kultúra és az egyéni életvezetési készségek fejlesztése kiemelten fontos feladat, hiszen egyre több olyan esettel találkozni a médiában vagy a mindennapok során, ahol nagy szükség lenne a lélektani ismeretekben való jártasságra;
egyrészt a megelőzésben, felkészülésben,
másrészt a kialakult helyzetek, állapotok kezelésben, beavatkozásokban.

És jött 2020 …

Ez a helyzet a 2020-as világjárvány miatt csak fokozódott, az izoláció, az ismeretlentől való félelem, a bizonytalan jövőkép miatt veszélybe kerülhet az emberek mentális és fizikai egészsége, szorongás, depresszió, magány, stressz alakulhat ki náluk.

Nagy szükség van a mentális kapaszkodókra ebben a többszörösen is megterhelő, embert próbáló időszakban.

Az idei járványhelyzet nyomán teljes ismeretterjesztő működésünket online platformra helyeztük át.

Kérjük, segítse Ön is munkánkat Alapítványunk támogatásával.

Tegye lehetővé,

hogy a pszichológiai ismeretek még többekhez eljussanak! Köztük azokhoz, akiknek most nagy szüksége lehet hiteles szakmai információkra, technikákra. 

Támogassa munkánkat!

  • Szervezet neve: Pszichodiák Alapítvány
  • Számlaszáma: 11706016-20787347
  • Bank: OTP Bank Nyrt. Budapesti Régió
  • IBAN: HU11117060162078734700000000
  • SWIFT: OTPVHUHB
  • Megjegyzés: “Adomány”

Támogatási összeg: saját lehetőségekhez mérten (pl. 200 Ft, 500 Ft, 1000 Ft, 2500 Ft, 3000 Ft, 5000 Ft, 10000 Ft, …).

Nonprofit szervezetként a támogatást működésünk fenntartására, projektjeink fejlesztésére fordítjuk. Önkénteseink, kuratóriumunk tagjai társadalmi munkában, hivatástudatból vesznek részt ismeretterjesztő tevékenységünkben, szentelik idejűket e fontos küldetésnek.

TÁMOGATÁSOK FELHASZNÁLÁSA

 

Elérhetőségek:

Web: http://pszichodiak.hu/
E-mail: info@pszichodiak.hu
Facebook: https://www.facebook.com/pszichodiakalapitvany/
Instagram: https://www.instagram.com/pszichodiak/

Karsai Szilvia
a kuratórium elnöke

E-mail: karsai.szilvia@pszichodiak.hu
Facebook: https://www.facebook.com/karsaiszilviapszichologus/

© Pszichodiák Alapítvány