Bemutatkozás

Szervezetünk pszichológiai ismeretterjesztéssel foglalkozik. Küldetésünk: pszichológiai ismeretnyújtás a társadalom számára, valamint pszichológushallgatók szakmai szocializációja.  

Szervezetünk pszichológiai ismeretterjesztéssel foglalkozik. Küldetésünk: pszichológiai ismeretnyújtás a társadalom számára, valamint pszichológushallgatók szakmai szocializációja.  

Hol találkoztunk már?

Legnagyobb és legismertebb rendezvényünk a Budapesti Pszichológiai Napok (www.pszinapszis.com). Ez egy háromnapos szakmai és kulturális rendezvény, mely a pszichológia legfrissebb eredményeit, ill. a lelki egészség megőrzésének lehetőségeit ismerteti a laikus érdeklődőkkel, közérthetően.

Évközbeni projektjeink: ingyenes előadások, kerekasztal-beszélgetések, adománygyűjtő kampányok, támogatói est, jóga, színház, önkéntes programok, fotó-, slam poetry-, és ifjú kutatói versenyek.

A szakmai programokon túl játékokat fejlesztünk, kulturális programokkal, ízelítő ismeretterjesztő előadásokkal, szervezői találkozókkal és képzésekkel egészítjük ki tevékenységünket. És emellett a jövő pszichológusait fejlesztjük. Működésünk egyik pillérét az önkéntesek szervezése, közösségének építése adja. Célunk, hogy a társadalmi mentális egészségért úgy tehessünk lépéseket, hogy mindehhez a projekteket megvalósító önkéntes fiatalok aktívan hozzájárulnak. A szervezési időszak alatt az önkéntes fiatalok igazi csapattá kovácsolódnak, miközben gondolkodásuk, szakmai identitásuk formálódik és a munkaerőpiacon is értékes kompetenciákat sajátítanak el. A fiatalok a projekt során önállóan tűznek ki célokat, terveznek, szerveznek, megvalósítanak, értékelnek, csapatot és folyamatokat koordinálnak, szakmai együttműködéseket építenek – tehát a projektek minden fázisában tevékenyen részt vesznek. Az év során több, kisebb projektben is kipróbálhatják magukat, és más fiatalokat is aktivizálnak, inspirálhatnak.

Fontos eredményünknek tekintjük, hogy az elmúlt időszakban sikerült szélesíteni a palettát, és önkénteseink nem csak a pszichológia szakokról érkeznek. Egyre nagyobb azon fiatalok aránya, akik egy-két évnél is tovább maradnak szervezetünknél, több projektünkbe is bekapcsolódnak. Alapítványunk évek óta együttműködik fogadóhelyként az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE)

Önkéntesség kurzusával. Alapítása (2009) óta tagjai vagyunk a Budapesti Ifjúsági Tanácsnak, 2016-tól pedig a Nemzeti Ifjúsági Tanácsnak is.

Miért csináljuk?

A társadalmi pszichológiai kultúra és az egyéni életvezetési készségek fejlesztése kiemelten fontos feladat, hiszen egyre több olyan esettel találkozni a médiában, ill. a mindennapok során, ahol nagy szükség lenne a lélektani ismeretekben való jártasságra; egyrészt a megelőzésben, felkészülésben, másrészt a kialakult helyzetek, állapotok kezelésben, beavatkozásokban.

És jött 2020 …

Ez a helyzet a 2020-as világjárvány miatt csak fokozódott, az izoláció, az ismeretlentől való félelem, a bizonytalan jövőkép miatt veszélybe kerülhet az emberek mentális és fizikai egészsége, szorongás, depresszió, magány, stressz alakulhat ki náluk. Nagy szükség van a mentális kapaszkodókra ebben a többszörösen is megterhelő, embert próbáló időszakban. Az idei járványhelyzet nyomán teljes ismeretterjesztő működésünket online platformra helyeztük át. A következő, ingyenes platformokon jelenlegi és volt önkénteseink rendszeresen osztanak meg tartalmakat:

  instagram.com/pszichodiak/

instagram.com/pszinapszis/

instagram.com/melylevegoprojekt/

Kérjük, segítse Ön is munkánkat Alapítványunk támogatásával.

Tegye lehetővé,

hogy a pszichológiai ismeretek még többekhez eljussanak! Köztük azokhoz, akiknek most nagy szüksége lehet hiteles szakmai információkra, technikákra. 

Támogassa munkánkat!

  • Szervezet neve: Pszichodiák Alapítvány
  • Számlaszáma: 11706016-20787347
  • Bank: OTP Bank Nyrt. Budapesti Régió
  • IBAN: HU11117060162078734700000000
  • SWIFT: OTPVHUHB
  • Megjegyzés: “Adomány”

Támogatási összeg: saját lehetőségekhez mérten (pl. 200 Ft, 500 Ft, 1000 Ft, 2500 Ft, 3000 Ft, 5000 Ft, 10000 Ft, …).

Nonprofit szervezetként a támogatást működésünk fenntartására, projektjeink fejlesztésére fordítjuk. Önkénteseink, kuratóriumunk tagjai társadalmi munkában, hivatástudatból vesznek részt ismeretterjesztő tevékenységünkben, szentelik idejűket e fontos küldetésnek. Támogatások felhasználása

Elérhetőségek:

Web: http://pszichodiak.hu/ E-mail: info@pszichodiak.hu Facebook: https://www.facebook.com/pszichodiakalapitvany/ Instagram: https://www.instagram.com/pszichodiak/

Karsai Szilvia a kuratórium elnöke

E-mail: karsai.szilvia@pszichodiak.hu Facebook: https://www.facebook.com/karsaiszilviapszichologus/

© Pszichodiák Alapítvány