„Szeretném, ha újra rendben lenne minden, de miért én kérjek bocsánatot?” Minden kapcsolatunkban elkerülhetetlen, hogy időről időre hibázunk, megbántjuk egymást. Bocsánatot kérni, felelősséget vállalni a hibáinkért azonban legtöbbször nem egyszerű.
„Kérj szépen bocsánatot!”
A bocsánatkérés az egyik első társas készség, amit kisgyerekként megtanulunk. Ekkor még gyakran csak azért kérünk bocsánatot, mert muszáj, például különben nem játszhatunk tovább.
A bocsánatkérés elsődleges funkciója már ekkor is az, hogy helyreállítsa a kapcsolatot, lehetővé tegye, hogy a dolgok újra úgy folytatódjanak, mint előtte.
De miért olyan nehéz?
A bocsánatkéréshez emellett általában szégyen is társul. Gyakran úgy gondoljuk, ha bocsánatot kérünk, azzal beismerjük, hogy vereséget szenvedtünk.
Később egyre gyakoribb, hogy nem akarunk bocsánatot kérni, érezzük, hogy a helyzet összetettebb annál, hogy csupán egy „bocsánat”-tal elintézzük.
Ha azonban egy konfliktust követően egyik fél sem kér bocsánatot, az hosszútávon mérgezi, tönkreteszi a kapcsolatot.
A jó bocsánatkérés a kapcsolatot helyezi középpontba
Ha bocsánatot kérünk, azzal azt jelezzük, hogy szeretnénk továbblépni a történteken, és helyreállítani a kapcsolatot.
Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy mindenért vállaljuk a felelősséget, azt azonban igen, hogy hajlandóak vagyunk felülemelkedni a hibás keresésén, mert fontosabb számunkra a kapcsolat, mint az, hogy mi „győzzünk”.
A jó bocsánatkérés összetevői:
- belátom, ha hibáztam és vállalom a felelősséget
- elfogadom az érzéseket, amit ez a másikból kiváltott, akkor is, ha nem értem meg őket teljesen
- nem hibáztatom a másikat
- nem keresek kifogásokat, mentségeket
Ehelyett: „Sajnálom, ha megbántottalak, de nagyon fáradt voltam, és te sem voltál velem kedves.”
Mondd ezt: „Sajnálom, hogy így beszéltem veled, tudom, hogy ez nagyon megbántott. Bocsánatot kérek!”
A másik oldal – A megbocsátás
A megbocsátást nem várhatjuk el automatikusan a másiktól, a bocsánatkérés azonban akkor is egy lépés a kapcsolat rendezése felé, ha a másik nem, vagy nem azonnal bocsát meg.
Fontos!
Fontos, hogy sem a bocsánatkérés, sem a megbocsátás nem jelenti azt, hogy mindennek úgy kell folytatódnia, mintha semmi sem történt volna.
Attól, hogy megbocsátunk valakinek, kialakíthatunk új határokat, sőt, ha a helyzet megkívánja meg is szüntethetjük egymással a kapcsolatot.
A bejegyzés forrása: https://www.instagram.com/p/DCd3b9QxGT7/
A bejegyzést készítette: Tersztyánszky Flóra, Pszichodiák Alapítvány
A szerző bejegyzései: https://www.instagram.com/explore/tags/pszichodiaky/
Pszichodiák Alapítvány bejegyzései: https://www.instagram.com/pszichodiak/
Pszichodiák Alapítvány Szerkesztőség
Hivatkozás formája:
📚 Tersztyánszky F. (2024). Szeretném, ha újra rendben lenne minden, de miért én kérjek bocsánatot? – Sérült kapcsolataink helyreállítása. Pszichodiák Alapítvány, Budapest, 2024.11.17.
❓ Miről olvasnál még szívesen?
Írd meg nekünk!
📚 Felhasznált forrás:
▫️ Perel, E., & Miller, M. A. (é. n.). The Power of Apologizing: Relearn How to Say “I’m Sorry”. Elérés 2024. november 13.
🔎 Olvass tovább a témában!
🟣 Így fejezd ki a negatív érzelmeid!
🟣 5 konfliktuskezelési stratégia
🟣 Erről veszekedtek valójában
🟣 Ami az elvárásaink mögött van
🟣 Mit jeleznek a párkapcsolati konfliktusok?
🟣 Így lehetsz asszertív
🔵 Kommunikáció Rovat
🔵 Társas kapcsolatok Rovat
🔵 Párkapcsolatok Rovat
🔵 Meghallgatás Rovat