Amikor önmagad ellenségévé válsz: A halogatásról

Volt már olyan, hogy egy feladatot, amit aznapra terveztél, áttoltad a holnapi teendőid közé? Esetleg a vizsgára való felkészülést nem kezdted el időben? Vajon miért szokás halogatni?

Mit is jelent a halogatás?

Halogatásról akkor beszélünk, amikor egy feladat elkezdését vagy befejezését elhalasztjuk, elkerüljük. Egyetemisták körében nagyon gyakori jelenség, legalább a hallgatók fele alkalmazza a halogatást mint stratégiát.

 

Miben akadályoz ez minket a halogatás?

A halogatás által nem szentelünk elég időt egy feladatra, így például nem készülünk eleget egy vizsgára. Ez ahhoz vezet, hogy kevesebb lesz az esély a sikerre.

 

Kitekintés: pár gondolat az önsorsrontásról.

A halogatás szoros összefüggésben áll az önsorsrontás jelenségével, így hasonló háttere és okai vannak.

Az önsorsrontás olyan cselekedet vagy döntés, amely által akadályokat állítunk a sikerek elérése, valamint a jó teljesítmény elé. Például egy fontos vizsga előtti nap elmenni barátokkal szórakozni. Ezáltal a vizsga napján a fáradtság és a tanulás hiánya is befolyásolhatja a teljesítményt.

Nem csak cselekedeteket foglal magába. Az is egy formája, amikor valaki verbálisan fogalmaz meg a teljesítményét akadályozó tényezőket. Ilyen például az évfolyam legjobb tanulójától hallani, hogy „Alig készültem rá, nem volt időm.”, végül mégis jól sikerül neki a vizsga.

 

Miért halogatunk?

Az önsorsrontás, valamint a halogatás esetén is a viselkedésnek két kimenetele lehet. Kudarc esetén a rossz teljesítmény a feladatra, tanulásra fordított kevés időnek tulajdonítható, nem pedig a rossz képességeknek. Siker esetén pedig még inkább megerősítheti a pozitív énképet az a gondolat, hogy ezt a hátráltató tényezők ellenére sikerült elérni.

A halogatás eszköz lehet arra, hogy a személy megvédje vagy növelje a pozitív énképét, valamint mások pozitív véleményét róla azáltal, hogy elhomályosítja a kapcsolatot a képességei és a teljesítménye között. A halogatás mellett hasonló funkciót tölthet be például az elérhetetlen célok kitűzése, valamint egyes feladatok fontosságának tagadása is.

 

 

A bejegyzés forrása: https://www.instagram.com/p/DAm_ejAptdn/
A bejegyzést készítette: Szemerédy Írisz, Pszichodiák Alapítvány
A szerző bejegyzései: https://www.instagram.com/explore/tags/pszichodiakí/
Pszichodiák Alapítvány bejegyzései: https://www.instagram.com/pszichodiak/
Pszichodiák Alapítvány Szerkesztőség

 

Hivatkozás formája:
📚 Szemerédy Í. (2024). Amikor önmagad ellenségévé válsz: A halogatásról. Pszichodiák Alapítvány, Budapest, 2024.10.02.

 

❓ Miről olvasnál még szívesen?
Írd meg nekünk!

 

📚 Felhasznált forrás:
▫️ Barutçu Yıldırım, F., & Demir, A. (2020). Self-handicapping among university students: The role of procrastination, test anxiety, self-esteem, and self-compassion. Psychological reports, 123(3), 825-843.
▫️ Ferrari, J. R., & Tice, D. M. (2000). Procrastination as a self-handicap for men and women: A task-avoidance strategy in a laboratory setting. Journal of Research in personality, 34(1), 73-83.
▫️ Török, L., Szabó, Z. P., & Tóth, L. (2018). A critical review of the literature on academic self-handicapping: Theory, manifestations, prevention and measurement. Social Psychology of Education, 21, 1175-1202.

 

🔎 Olvass tovább a témában!
🟣 Az önsorsrontás
🟣 Erre figyelj, ha most kezded az egyetemet
🟣 Tanulj hatékonyan a Blurt módszerrel
🟣 8 tipp, hogy újra lendületbe kerülj a tanulás terén
🟣 Így szedd össze magad az utolsó vizsgáidra
🟣 A vizsgaszorongás
🔵 Vizsga-rovat
🔵 Stressz-rovat
🔵 Önfejlesztés-rovat
🔵 Tanulás-rovat