Küldetésünk

Küldetésünk három pillére a pszichológiai tudás közvetítése, a jövő pszichológusainak fejlesztése és a közösség erősítése.

Tudás. Tevékenységeinkkel a pszichológiai kultúra fejlesztését tűztük ki célul. A lélektani ismeretek nemcsak a legkülönfélébb hétköznapi helyzetekben lehetnek hasznosak, hanem a közösségek együttélésében is fontos szerepük van. Célunk, hogy hiteles tájékoztatást nyújtsunk, közérthető formában. Ezzel támogatva a szakmánkat vagy az egymást érintő tévhitek, dezinformációk mértékének csökkentését, a lelki egészség megőrzését, a nehéz helyzetekkel való megküzdés eszközeinek bővítését.

Jövő. Teret biztosítunk a jövő pszichológusainak. Fennállásunk óta önkéntesek próbálhatják ki és fejleszthetik magukat a tudománykommunikáció világában, miközben szakmai készségeiket, kapcsolati tőkéjüket erősítik. Önkénteseinknek képzéseket biztosítunk, és learning by doing szemléletben, élesben próbálhatják ki magukat projektjeinkben. Rendezvényeink által tehetik meg a kezdő lépéseket vagy fejleszthetik magukat a közösségi médiabeli pszichoedukáció irányában.

Közösség. Olyanokhoz szólunk, akik partnerként tekintenek a másik félre. Szeretnénk erősíteni a közösséget, mind követőink, mind az önkéntes, szakmai gyakorlatos hallgatóink körében. Közösségépítő tevékenységünk részben személyesen, részben termékeinkkel (rendezvények, közösségépítő kártya, képeslap, nyomozófüzet), részben pedig a közösségi médiás aktivitásunkon keresztül valósul meg.