Mi az a Pszinapszis?

Mi az a Pszinapszis?

Budapesti Pszichológiai Napok – pszichológiai ismeretterjesztés céljából létrejött, háromnapos szakmai és kulturális rendezvény, mely a pszichológia legfrissebb eredményeit, ill. a lelki egészség megőrzésének lehetőségeit ismerteti a laikus társadalom számára is közérthetően. Látogatottsága 3000-4000 fő. A 3 nap során kb. 60 előadás, kb. 45 gyakorlati foglalkozás (műhely), kb. 30 kulturális program (koncert, kiállítás, civil előadás, kerekasztal, színház, élő könyvtár) valósul meg a pszichológiai és a társszakmák ismeretanyagából, minden évben egy fő téma mentén. Az esélyegyenlőség, társadalmi integráció, közösség- és értékteremtés a feldolgozott témák mellett konkrét módszerek formájában is kifejezetten megjelennek: élő könyvtár (társadalmi sztereotípiák ellen), civil szervezetek (civil pontok, előadások, pl. függőségek, hajléktalanság), adott társadalmi rétegekkel kapcsolatos foglalkozások (idősek, büntetés-végrehajtás, kisebbségek), személyiségfejlesztő programokba való betekintési lehetőség. Az év kétharmadát (8 hónap) jelentő előkészítésben több, mint 60 fő vesz részt önkéntesen, mely a szervezési kompetenciákon túl komoly szakmai szocializáció, ismeretbővítés és készségfejlesztés, ill. kapcsolati háló építés is egyben.

A Pszinapszis a Pszichodiák Alapítvány rendezvénye, mely civil szervezet a szervezésben folyamatos együttműködésben áll a szervezői csapattal. A szervezők munkáját a főszervező koordinálja, a stábos munkacsoportok munkáját 2-2 stábvezető irányítja.

tamogatoi